Hivatalosan is vége a kamatcsökkentési ciklusnak, Matolcsyék két év után augusztusban nem vágtak elõször kamatot, pedig meglepõ lett volna, mivel a júliusi ülés után lényegében bejelentették a továbbiakban történõ tartást. „A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján a Monetáris Tanács megítélése szerint az alapkamat aktuális szintje összhangban van az inflációs cél középtávú elérésével és a reálgazdaság ennek megfelelõ mértékû ösztönzésével. Elõrejelzéseink feltételeinek teljesülése mellett a középtávú inflációs cél elérése a jelenlegi laza monetáris kondíciók tartós fenntartásának irányába mutat.” – áll a kamatdöntés után kiadott közleményben.

A kamat szinten tartásával a 2012 augusztusi ülés óta tartó folyamatnak vetettek véget a hazai jegybankárok, amelyen az alapkamat 7%-ról 6.75%-ra vágásával vette kezdetét a ciklus. Mivel a 2.1%-os jegybanki alapkamat bejelentése egyáltalán nem okozott meglepetést, így a forint dollárral szembeni árfolyam sem reagált rá érdemben, már korábban megtörtént az esemény beárazódása. A következõ napokban még tovább is gyengült a forint, többek között az alacsony kamattartalom okán igen sérülékennyé vált a forint, a nyár utolsó hónapját 2.2%-os gyengüléssel zárta a dollárral szemben, így már 4. hónapja gyengül egyhuzamban a hazai fizetõeszközünk.

Technikai oldal

 

Mi történt? Ahogy az várható volt egy korrekcióval indította a hónapot az USD HUF árfolyam az indikátorok jelzéseinek megfelelõen. A korrekció során a korábbi lokális maximumáig, 233 környékéig tesztelt vissza a forint dollárral szembeni árfolyama, majd folytatódott a szárnyalás. A visszahullás nem volt hosszú életû, még az emelkedõ trendvonalig sem esett vissza a jegyzés, a meredeksége ellenére sem. A napos exponenciális mozgóátlagoknak pedig a közelében sem járt.

 

Mi várható? Csak úgy, mint az elõzõ hónap végén ezúttal is korrekció elõrejelzésével záródik a nyár utolsó hónapja a dollár forint árfolyamgrafikonon.  A jelek hasonlóak ezúttal is: az ármozgás elérte a trendcsatorna felsõ vonalát, az RSI indikátor belépett a túlvettséget jelzõ zónájába, a Stochastic pedig a felsõ extrém tartományból tér vissza, amivel kialakult az eladási szignál. Ezeken túlmenõen az MACD hisztogramján is negatív divergencia van kialakulóban, ami tovább növeli egy közeljövõben kialakuló korrekció valószínûségét.

Szólj hozzá